2009.03.09.

Tábornok (én), és csapatai (szobatársam Ádám), partra szállunk Ázsiában, megkezdjük hódító körutunk. Isztambul Európai és Ázsiai része között, szinte kézzel fogható a különbség. Az út egyik legjobb része kompozás volt. Amint felszálltunk a kompra, kicsit „Piszkos Fred a kapitány, Rejtő Jenő” érzés fogott el, de a sok sirálynak és egyéb repülő dögnek köszönhetően, hamarosan megváltozott a helyzet hangulata és egyre inkább hasonlított Hitchcock Madarak című művéhez. A madár attak elkerülése végett, áthelyezetem a parancsnokságot a hajó tatjából az orrába. Amint partot étünk megrohamoztak minket az „árusok”. Mivel koldulni illegális Törökországban, ezért mindenki árul valamit. Általában ezek a termékek értéktelen vackok, de meglepően „diverzifikált portfolióval” rendelkeznek ezek az árusok (értsd: minden, ami kell, vagy nem kell, a választék a sz*rtól a repülőig terjed). Láttunk Rubik kocka árust, akit meg is örökítettem fényképen, de ekkor még nem tudtuk, hogy a mi pénztárcánkat más nézte ki magának.

Miközben fényképeztem Rubik kockás barátunkat, valaki már észrevette, hogy van a balcsuklómon egy óra és úgy gondolta biztos kell egy a jobbra is, így hát gondolta szükségem van egy Rolexre, vagy egy Armanira. Megközelítőleg másfél percig, mondtam neki angolul, hogy van órám és ezt vizuálisan is bizonygattam neki balcsuklóm folyamatos, szemmagasságába való mozgatásával. Mivel már igen untam a kisöreget és senkise beszél magyarul, kedvesen és tisztelettudóan küldtem neki egy „ Hagyjál már b *meg” felszólítást. Az igazat megvallva még egyetlen b*megemet se követte, egy idegen ilyen szeretetteljes, de annál foghíjasabb mosolya. Emberünk fennhangon, örömmel nyugtázta: „Madzsarisztan”(Magyarország neve törökül). Ekkor már tudtam, hogy a csávó nem lesz egyszerű eset. Most akkor részletezném a behúzás lépcsőit, amit igen gyakran fel lehet lelni otthon is, leginkább a Józsefvárosi piacon:

1.Pont, avagy átb*szom a hülye külföldit figura (angolul és magyarul váltakozva): „My friend, baratom, Budapeste, Armani 50Lira!”- Nos Törökországban eleve mindennek a feléről kell indulnia. Mondtam neki, hogy már van órám, amint látja.

2.Pont, avagy átb*szom a hülye külföldit, aki azt hiszi okos figura : No season, no turists, no money, just for you 35 Liras, my madzsarisztan friend.(Csak nekem adná, mert nincs szezon meg lóvé na meg barátok vagyunk? Én Kelet Európai vagyok öreg, nem most jöttem a szélvédőről- gondoltam magamban) Ekkor nyomta a kezembe a díszdobozos Armani órát. Jó tanács: Sose vegyük el tőlük a cuccot, mert nem akarja megfogni, mikor nyújtod fel- és meg kell venned, ha meg visszaadod, és közben véletlen elejted akkor is.

3.Pont, avagy a stílusváltás:20 Liras for your friend! Just for him! Ezzel azt akarta, hogy Ádámnak már csak 20 Líra, 15 perc múlva már csak 20 líra volt az óra. Eddig tartott vele megértetnem, hogy nem kell még egy óra. Végre elkezdte Ádámra tukmálni a cuccait, de nekem még mindig nézegetni és fogni kellett az Armanit és mondogatnom, h milyen faintos, de nekem nem kell. Ekkor már előkerült szintén 20 Liráért, egy Breitling for Bentley (ez az óra mindössze 4 millió forintért kapható, de mi megkaphattuk volna 20 Liráért~2800ft!Mekkora Biznisz:D).

4.Pont, avagy végső elkeseredés: „Guys 10Liras!”. No komment. Egyébként ekkor véletlen úgy tartotta a kezét, hogy egy csavart mozdulattal vissza tudtam bele helyezni az órát.

5.Pont, avagy mindennek vége: „Please give me 2 liras for a tea” Megint be akart húzni a kis öreg, mert a tea 0,50 Lira volt. Mondtam, hogy oké. Kérte a lóvét, vettem ki a tárcámból, de ekkor mondtam, hogy majd megveszem Én :)

  6.Pont-Győzelem: Győztem, emberünk feladta. Ittam én is egy teát, szerzett valahonnan egy széket nekem és még dumáltunk kb. 20 percet. Meglepően értelmes ember volt és jól beszélt angolul. Azért még itt is próbálkozott volna, hogy négy gyerek van otthon. Nem kamuzott, de mondtam, hogy diák vagyok és nekem sincs pénzem. Azt mondta azt hitte biznisz úton vagyok, mert ilyenkor nincsenek turisták. Megnyugtatott , hogy most azért kell nélkülözni nekem, mert tanulok, de ha majd melózok és lesz biznisz, akkor azt veszek majd meg amit akarok. Emellett megjegyezte, hogy ha majd „bizniszman” leszek, mindenképp térjek vissza és vegyek egy órát. Meglepően értelmes volt. Kívülről fújta, hogy mi az országunk fővárosa, hogy otthon szórakozik velünk az IMF, még azt is mondta, hogy 20 éve hány német márka volt 1000 magyar forint. Ez már csak azért is furcsa, mert az egyetemen, 20 éves, EGYETEMISTA emberek nem tudják, hol van Magyarország és milyen nyelven beszélünk, bár a bátrabbak kijelentik, hogy oroszul. Emberünktől elbúcsúztunk a „Teaparty” után, megjegyezte, hogy egy „Gentleman” vagyok (de ezt már rég tudom, akik meg ezeket a sorokat olvassák, azok még nálam is jobban tudják) , búcsúzás előtt még bemutatkoztunk egymásnak, majd hátat fordítottunk és nyakunkba kaptuk Ázsiát.    

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.