Vagyis inkább gáz volt, mégpedig könnygáz. A minap (2009.04.03) a kommandósok lerohanták a sulit. Csodálatos élmény volt. Hát akkor kezdem is az elején.

Egy teljesen átlagos napnak indult április első péntekje. Masíroztunk befele török nyelvórára, de elmaradt, ugyanis túl kevesen voltunk (az ok-okozat összefüggéseket majd egy későbbi bejegyzés során kifejtem, mert megér egy külön fejezetet). Amint mentem kifele az egyik főépületből, már láttam, hogy felsorakoztak a pajzsos arcok. Gondoltam ma sem lesz semmi különösebb móka, csak a felesleges erődemonstráció (már tegnap is voltak a suliban, de akkor még csak két busszal) mert hát az adó fizetők pénzét el kell verni valahogy, így hát feleslegesen kivonulnak meg vissza. 

Egy kis intermezzo-ként megjegyezném, hogy már nem zavartatom magam a felesleges igazoltatásokon, inkább örülök neki. Legújabb kis pajtásaim (a kolis arcok) elmeséltek egy igen tanulságos is történetet, hogy miért van szükség a fokozott biztonsági előkészületekre: Mint azt már említettem, a kollégiumunk a „Business negyedben” van Maslakban. (innen ered a hely beceneve: Mashattan, a Maslak és Manhattan szavak összeolvadásából.) A kollégiumtól, kb. 50 méterre van egy óriási toronyház, amely az angol HSBC bank tulajdona és helyi központja. Mivel tőlünk keletre, nem igazán kedvelik a „mocskos imperialistákat”, ezért úgy gondolta a felettébb szimpatikus Al-Kaida, hogy felrobbantják az egészet. Szerencsére a merénylőt még időben lekapcsoltál igazoltatáskor, így „csak” az épületen kívül a parkolóban robbantotta fel magát és „csak 30-35 ember halt meg”. Mindez 50 méterre a kollégiumtól történt. 

Na de vissza a vezérszálhoz. Éppen úton vagyunk az étkezőbe, amikor 20-30 ember rohan felénk. Még fel sem tettem magamnak a kérdést, hogy mi történik vajon, már éreztem is, hogy könnybe lábad a szemem és valami iszonyúan marja a torkom. Felismerve a helyzetet gyorsan berohantunk az ebédlőbe, ahova még nem jutott be a gáz. 

Miután felocsúdtam a döbbenetből és megmostam szemeim, megkérdeztem két török arcot, hogy mi a forgatókönyv. Azt mondták a nacionalisták, avagy az „Atatürk útját követők” és a kommunisták egymásnak mentek, botokkal ütik egymást meg köveket dobálnak egymáshoz, kb. 100-an. A nacionalistákat leginkább náciknak nevezte a srác és „törököknek”. Ez alatt, mint később kiderült, azt értette, hogy a komcsik leginkább kurdok, akik a „pekaka” nevű kurd terrorista szervezetet támogatják. 

Miután megkaptam a fejtágítást, nem bírtam magammal és mentem dokumentálni az eseményeket. Török pajtásaim viszont figyelmeztettek, hogy vigyázzak, mert ha meglátják nálam a kamerát, akkor jobb esetben nagyon megagyalnak, rosszabb esetben kapok egy kőzáport, ami nem túl mókás dolog. Azért agresszívek a kamerára, mert ha nincs rajtam sajtós mellény, akkor az arra engedi őket következtetni, hogy civil ruhás fakabát vagyok, aki a később felellőségre vonás miatt készít képeket. 

Nos, leginkább videóztam, vakuzni azért nem mertem, mert az lehet feltűnőbb lett volna :). Miután véget ért a banzáj megérkezett a sajtó is. Elég bánatosnak tűntek a keselyűk, hogy késve érkeztek és nem tudtak semmi szaftosat filmezni. Ekkor szólalt meg a vérem, aminek hasonlításképpen olyan a hangja, mint amikor kinyitják a pénztárgépet. Odamentem a TV-sekhez, hogy vannak faintos felvételeim 100 líráért. Rá is haraptak, de végül nem vették meg, mert azt mondták, hogy kicsi a felbontás és csak a kődobálás látszik, a bunyó nem. Azért a kezembe nyomtak néhány névjegykártyát, biztosítottak diszkréciójukról és közölték, hogy szóljak, ha mégis van valami jó felvétel, mert meg fogunk egyezni. 

Természetesen nem kérdeztem meg senkit, hogy van-e felvétele. A végén még azt hinnék, hogy beépített rendőr vagyok hasonló. Az akció után hazafele vettem az irányt, majd étkezés, fürdés és korai lefekvés, mert a szemeim elég durván véresek voltak.   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.